Árpád

A fővonali könnyű gyorsvonati szolgálatra a MÁV 1934-ben üzembe állította az első "Árpád"-típusú gyorssínautóbuszt. A Ganz-gyártmányú jármű abban az időben korszerű szerkezetével, esztétikus formájával méltán keltett feltűnést és jól megalapozta a Ganz motorkocsik világhírnevét. A jármű a tervezésének megkezdésétől számított egy éven belül elkészült. Az "Árpád" tervezésénél fontos szempont volt a légellenállásának és tömegének csökkentése. A gyorssínautóbusz gépes forgóvázába beépített dízelmotor ötfokozatú mechanikus sebességváltó közvetítésével hajtja a gépes forgóváz két kerékpárját. Az "Árpád"típusú gyorssínautóbuszok nemcsak a főváros és a vidéki nagyvárosok között teremtettek gyors összeköttetést, hanem mint motoros vontatójárművek Európában először vettek részt a nemzetközi forgalomban is.
A gyorssínautóbuszok a Budapest-Bécs közötti 278 km távolságot egy közbenső megállással 2 óra 58 perc alatt tették meg (ennél rövidebb menetidővel csak 55 év után közlekedett Budapest és Bécs között vonat). A gyorssínautóbuszokból, amelyek mindegyike egy-egy magyar történelmi személyiség nevét viselte, 1934-1940 között összesen 7 db (pályaszámuk: 20-26) készült. A 23 pályaszámú (eredetileg Tass) gyorssínautóbuszt felújították és Árpád néven rendszeresen közlekedik a MÁV história járműveként.
Tengelytáv:     
hajtó-forgóvázon                                                      3950 mm
futó-forgóvázon                                                             2500 mm 
Forgócsaptávolság                                                      15400 mm     
Futókörátmérő                                                                920 mm          
A kocsiszekrény hossza                                             22000 mm      
A kocsiszekrény szélessége                                        2985 mm     
Legnagyobb magasság a sín felső éle felett               3300 mm     
A kocsiszekrény belső magassága                              1985 mm     
A kocsi padlójának magassága a sín felső éle felett 1268 mm    
A párnázott ülések száma                                                64          
A párnázott csapóülések száma                                        8   
Az üzemkész kocsi súlya                                                 31 t        
A telt kocsi tengelynyomása                                      11 t        
A motor teljesíténye 1200 ford/percnél                         220 LE     
A motor legnagyobb teljesítménye 1450 ford/percnél  275 LE
A legnagyobb üzemi sebesség sík pályán                      120 km/h           
A legnagyobb sebesség 25 o/oo emelkedésen                 60 km
  Visszalépés